Tudomány, hírek, Semmelweis Egyetem > Alapkutatás > Anatómia > Tudományos magyarázat a szerelem első látásra-jelenségre

2012. november 14. 12:20 Tudományos magyarázat a szerelem első látásra-jelenségre

Fotó: Grant C Freeman

Ír szakemberek felfedezték az agy azon területét, amely azért felel, hogy milyen kinézetű személyt tartunk vonzónak. A mediális prefrontális kéreg segítségével a másodperc törtrésze alatt eldöntjük, vajon a nagy Ő áll-e előttünk vagy sem.

A vizsgálat során a Trinity College kutatói Jeffrey Cooper pszichológus vezetésével 78 nőt és 73 férfit (valamennyien heteroszexuálisak és egyedülállóak) arra kértek fel, hogy vegyenek részt egy rapid randin, mely során a résztvevők öt-öt percet töltöttek el mindenkivel, majd párt cseréltek. A randik után valamennyiüknek nyilatkozniuk kellett arról, kit látnának szívesen újra.

A randikat megelőzően azonban 39 résztvevőnek MRI segítségével megfigyelték az agyát, miközben olyan emberekről mutattak nekik képeket, akikkel később a randik során is találkoztak. Minden képre csupán néhány másodperc jutott, majd az azon látott személyeket egy 1-től 4-ig terjedő skálán kellett besorolniuk az alapján, hogy milyen szívesen mennének el vele randevúra, mennyire tetszik nekik a másik külseje, és mennyire gondolják őt szerethetőnek. Néhány nap elteltével a kísérleti alanyok a rapid randik során személyesen is találkoztak azokkal, akiket korábban a képeken láttak, és 63 százalékuknál a képek által alkotott vélemények csak megerősödtek a személyes találkozók által.

A jelenségért a mediális prefrontális kéreg a felelős

Az MRI vizsgálatok segítségével a szakembereknek sikerült megállapítaniuk, hogy a mediális prefrontális kéreg a felelős azért, hogy ki tetszik meg nekünk első pillantásra, és ki nem. Az agy ezen területe ugyanis különösen aktívvá vált, miközben az alanyok olyan arcokat néztek, melyeket vonzónak találtak, sőt a legaktívabbak azoknál a képeknél voltak, melyen olyan emberek szerepeltek, akik az általános vélekedés szerint is jól néztek ki.

Azoknál az arcoknál, akiket egy bizonyos személy vonzónak tartott, ám a többség nem, az illetőnél a mediális prefrontális kéregnek egy alacsonyabban található szegmense vált igazán aktívvá. Az agy ezen terület nem csupán azt súgja meg tehát nekünk, hogy vajon az illető jó parti-e, hanem azt is, hogy a számunkra ő-e az igazi. A vizsgálat részleteiről a Journal of Neuroscience című szaklap novemberi számában olvashatnak az érdeklődők.

(Medipress)

Címkék: Okai, Szerelem, Prefrontális agykéreg, Szerelem első látásra

Megosztás