Tudomány, hírek, Semmelweis Egyetem > Alapkutatás > Élettan / Kórélettan > Nem feltétlenül romlik az öregedéssel az immunrendszer

2012. december 20. 11:10 Nem feltétlenül romlik az öregedéssel az immunrendszer

Fotó: Ben Heine

Az idősebbek immunrendszere a legújabb kutatások szerint még mindig elég erős ahhoz, hogy legyőzze a vírusokat. Az eredmények szerint ugyanis a specializálódott immunsejtek, a T-sejtek, az idősekben is ugyanolyan erővel reagálnak a fertőzésekre, mint a fiatalabb emberekben.

„Hosszú ideig úgy vélték, hogy az idősek a fertőzések nagyobb kockázatának vannak kitéve, mert nem rendelkeznek ezekkel az immunsejtekkel, pedig ez egyszerűen nem így van” – magyarázta a kutatást vezető Jonathan Bramson, a hamiltoni McMaster Egyetem munkatársa. „Valójában az idősek is egyértelműen képesek védettséget kialakítani a vírusokkal szemben.” A PLoS Pathogens decemberi számában megjelent kutatásban Bramson és munkatársai azt vizsgálták, hogyan reagál három különböző korcsoport (40 éven aluliak, 41 és 59 év közöttiek és 60 éven felüliek) a nyugat-nílusi vírusra és két másik vírusra. Az eredmények azt mutatták, hogy a T-sejtek száma és működése is ugyanolyan volt mind a három korcsoportban.

Más oltást kapnak

„Ez alapján bebizonyosodott, hogy mialatt öregszünk, a szervezetünk továbbra is képes reagálni az új vírusokra és azokra is, amelyeknek korábban már ki voltunk téve” – számolt be Bramson. Az eredmény jelentős következményekkel járhat az idősebbek védőoltásaival kapcsolatban. Az időseknek szánt oltóanyagok ugyanis jelenleg nem a T-sejtek válaszát váltják ki, ami megmagyarázhatja, miért nem nyújt megfelelő védettséget az influenza elleni védőoltás az idős emberek számára. Bramson úgy véli, hogy a kifejezetten a T-sejt immunitás kiváltását célzó oltóanyagok hatékonyabb védelmet nyújtanának az idősek számára.

(Medipress)

Címkék: Oltás, Immunrendszer, Idős kor

Megosztás