Tudomány, hírek, Semmelweis Egyetem > Szívbetegség

A csökkent teljesítőképességű szív állandó kezelést igénylő szívelégtelenséggel jár együtt, de japán kutatóknak egy új módszerrel, infraszaunával sikerült a szívműködés erejét javítani. A Waon-terápia a beszámolók szerint nem csak hatásos, hanem kellemes is a betegeknek.

A jövőben egy egyszerű vérvizsgálat segítségével meg lehetne határozni a dohányosok tüdejének állapotát és szívbetegségre való hajlamukat - derült ki a Texas Egyetem Délnyugati Egészségügyi Központjának kutatásaiból.

A Sir Charles Gardener Kórház kutatói felfedezték, hogy a joghurt kiegyensúlyozott fogyasztásával megelőzhető az artériák megvastagodása, míg ugyanolyan mennyiségű sajt vagy tej kevés hasonló jellegű hatással bír.

Alacsony D-vitamin szint esetén a vitamin pótlása csaknem felére csökkenti a halálozás kockázatát, derült ki egy nagyléptékű vizsgálatból.

A tévénézés a lehető legkárosabb időtöltés a gyerekeknek. A többi inaktív tevékenységgel összehasonlítva ez hordozza magában a legmagasabb kockázatot, hogy a gyermek szívbeteg lesz. Rosszabb, mint a számítógépezés.

A Cell Metabolism c. lapban közölt legfrissebb tanulmány szerint egy mesterségesen módosított epesav, az INT- 777 segíthet az érelmeszesedés kialakulásának megelőzésében. 

A test bal oldalán lévő emlőrák esetén fokozott annak kockázata, hogy a szívet ellátó erek beszűkülnek, emiatt szívbetegség alakulhat ki – olvasható a Journal of Clinical Oncology legfrissebb számában.

Érdemes nagyobb figyelmet fordítaniuk a pikkelysömörben szenvedő betegeknek a szívbetegség kockázatára is, mivel az új kutatási eredmények azt mutatják, hogy esetükben nagyobb az artériaelzáródás valószínűsége, mint a pikkelysömörben nem szenvedő emberekben. A kardiológiai kockázat a bőrbetegség időtartamával egyenes arányban nő.

Rengeteg vizsgálat bizonyítja, hogy a D-vitamin alapvető fontosságú a csontok egészségének szempontjából és segíthet megelőzni egyes szívbetegségeket is, túlzott bevitele azonban a legújabb kutatások szerint akár káros is lehet.

Ha valaki egészséges hosszútávfutó, egy új tanulmány szerint nagyon kicsi az esélye, hogy egy maratoni verseny alatt haljon meg hirtelen szívmegállásban.

A szexuális aktivitás általában nem veszélyes a szív-és érrendszeri betegségekben szenvedőknek - derült ki az Amerikai Szív Szövetség (American Heart Association) legutóbbi állásfoglalásából.

Jó hír azoknak, akik szívesen fogyasztanak olajban sült ételeket: az olíva- és napraforgóolajban sütés nem hozható összefüggésbe a szívbetegséggel és a korai halálozással.

Növeli a szív-és érrendszeri betegségek, valamint a cukorbetegség kialakulásának a kockázatát a túl sok, édesítőként használt fruktóz fogyasztása.

A kanadai Addiktológiai és Mentálhigiénés Központ az alkoholfogyasztás és a szívbetegség összefüggéséről készített metaelemzése újfent azt bizonyítja, hogy napi egy pohárka vörösbor védelmet nyújthat a szívbetegséggel szemben.

Mintegy 20 százalékkal ritkább a szív-és érrendszeri halálozás a növényi flavonoidokat friss zöldség és gyümölcs formájában rendszeresen fogyasztók körében - derült ki egy új tanulmányból

A Duke Rák Intézet kutatói egy új prosztatagyógyszer kikísérletezése során összefüggést találtak a prosztatarák és a szívkoszorúeret érintő megbetegedések között, amiből arra következtetnek, hogy a két betegség hátterében ugyanaz az ok állhat.

A sport csökkenti a vérnyomást, a koleszterinszintet és a testsúlyt, ezért szinte mindegy mit és meddig, csak az a fontos, hogy minden nap mozogjon a gyerek - javasolják brit kutatók.

A TTN gén mutációja befolyásolja a szívizomrostok működését - olvasható a New England Journal of Medicine legfrissebb számában. 

Minden futballbíró stresszt érez a meccsek alatt, de a korábbi feltételezésekkel szemben az ő esetükben a stressz nem a fizikai kondíciójukkal, hanem sokkal inkább az idegrendszerükkel áll összefüggésben.

A koleszterincsökkentő sztatinokat szedő szívbeteg páciensek körében kisebb mértékben jelentkeztek a depresszió tünetei, mint akik nem szedtek koleszterincsökkentő gyógyszereket.

Egyértelmű, hogy a munkateljesítménynek jót tesz, ha huzamosabb ideig ülünk az íróasztalnál, de ha túlzásba visszük az ücsörgést, annak egészségünk láthatja kárát.

A szívbetegek hideg levegő belégzésekor nem mindig képesek kompenzálni szervezetük megnövekedett oxigénszükségletét, ezért egyesek számára a hólapátolás kifejezetten veszélyes tevékenység lehet – derült ki a Pennsylvaniai Állami Egyetem legújabb kutatásából.

A Kaliforniai Egyetem munkatársai egy kis betegszámmal végzett vizsgálat során megállapították, hogy az étcsokoládé egyik összetevője, az epikatenin nevű flavonoid szívbetegségben és 2-es típusú cukorbetegségben javítja a mitokondriumok működését, ami kedvezően befolyásolta az erőnléti állapotot.

Rontja az emlékezőtehetséget és a gondolkodás gyorsaságát a szívelégtelenség – derült ki egy friss ausztrál kutatásból.

Egy természetesen előforduló fehérje védelmet nyújthat a szívbetegségekkel szemben - idézte brit kutatók megállapítását a Daily Telegraph című brit napilap online kiadása.

A 2,5 mikronnál kisebb szemcseméretű szállópor magas koncentrációja szív- és érrendszeri, légzőszervi, illetve tüdőrákos megbetegedésekhez vezet. Valószínű, hogy hazánkban 2005-ben több ezren haltak meg porszennyezés miatt, így elmondható, hogy Európa-szerte a mi helyzetünk az egyik legkedvezőtlenebb.

Az artritiszben - ízületi gyulladásban - szenvedő betegekben sokkal nagyobb a halálos szívpanaszok kialakulásának valószínűsége – derült ki egy nagyszabású dán tanulmányból.

A 23 éves focista, Fabrice Muamba múlt héten bekövetkezett drámai összeesése a futballpályán rávilágított a fiatal élsportolók rejtett szívbetegségeire.

A szívkoszorúér stent beültetésen átesett betegekben egy új, hétéves kutatás adatai szerint a halálozás kockázata másfélszer nagyobb a depressziós betegekben.

Egy új tanulmány szerint a szívrohamon átesett betegeknek a kis- és a nagy dózisú napi aszpirin ugyanolyan mértékű védelmet nyújt az újabb szívroham és más, szív- és érrendszeri betegségek kialakulása ellen. 

Minden nőt szűrni kellene szív- és érrendszeri betegségekre is, valahányszor elmennek az éves nőgyógyászati vizsgálatokra, mivel mind az Egyesült Államokban, mind itthon ez az egyik vezető halálozási ok.

A D-vitaminnal dúsított termékek mindennapos fogyasztásával javulnak a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedők gyulladásos markerei. Az extra kalciumbevitel is hasonló előnyökkel jár, derült ki mindez a Journal of Clinical Endocrinology and Metabolism (JCEM) című folyóiratból.

Az alacsony sűrűségű lipoprotein (LDL) alacsony szintje összefüggésben áll a rák megnövekedett kockázatával – derült ki egy új kutatásból.

Egy új kutatás szerint az EKG vizsgálatok eredményeiben beállt bármilyen kis változás akár 35%-os növekedésre is utalhat a szívinfarktus és egyéb szívbetegségek kialakulásának valószínűségében. 

A szívbeteg nők nagyobb valószínűséggel szülnek lányokat, mint fiúkat - derült ki az iráni Tabriz Egyetem tanulmányból.

A test lehűtése, az úgynevezett terápiás hipotermia 2001-től 2009-ig közel 12 százalékkal csökkentette a kórházi halálozások előfordulását – derült ki a Mayo Klinika az Amerikai Neurológus Társaság 2012-es éves konferenciáján, New Orleansban közzétett kutatásából.

Az élelmiszeripari gyárak sófelhasználásának önkéntes visszafogása és a só megadóztatása 19 fejlődő országban - ahol a Föld népességének a fele él - csökkenthetné a szív-és érrendszeri betegségekkel összefüggő halálesetek számát.

A Cincinnati Egyetem (UC) kutatói megerősítették, hogy az artériákat kívülről borító zsírréteg befolyásolhatja az érelmeszesedés kialakulását, mely az egyik vezető halálok az Egyesült Államokban, de Magyarországon is.

Stressz hatására egy új kutatás szerint a férfiak szívében emelkedik a véráramlás, a nőkében azonban nem.

A magány olyan, az öregedés folyamatához hasonló változásokat idéz elő a testben, melyek megnövelik a szívbetegség kockázatát is – derült ki a Cornell Egyetem új kutatásából.

A koleszterinszint csökkentésére széles körben alkalmazott sztatinok jelentősen visszavethetik a szívbetegségek kockázatát - derült ki az Oxford Egyetem új tanulmányból.

Szívbetegséghez és cukorbetegséghez vezethet, ha a tinédzserek alacsony rosttartalmú ételeket fogyasztanak - derült ki a Georgia Egyetem Orvostudományi Karának legújabb tanulmányából.

Azok a felnőttek, akik tejtermékeket is fogyasztanak, megóvhatják magukat az artériák elmerevedésétől és a szívbetegségek kockázatától – derült ki a Dél-Ausztrál, a Maine-i és az Ausztrál Nemzeti Egyetem kutatásából.

Sok krónikus szívbeteg számára nem csak az erőteljesebb aktivitás okoz nehézségeket, de az olyan alapvető tevékenységek, mint a visszafogott testmozgás, vagy a normál légzés is. 

Úgy tűnik, hogy a magány nem csak boldogtalanná tesz bennünket, hanem életünket is lerövidíti - legalábbis két új tanulmány eredményei is erre utalnak.

A súlyos állapothoz vezető szívbillentyű-betegség valaha gyógyíthatatlan volt, a szívsebészetben zajló forradalmi változások azonban elvezettek ahhoz, hogy mára lehetségessé vált a mellkas megnyitása nélkül, szívkatéter útján történő billentyűcsere is. Dán szívgyógyászok voltak az elsők, akik az éren keresztül fölvezetett katéterrel a kéthegyű billentyű cseréjét is elvégezték.

Egy új tanulmány szerint az átlagosnál kisebb magzatot váró anyák esetében nagyobb valószínűséggel alakulhatnak ki kardiovaszkuláris betegségek a későbbiekben. 

A kisméretű csecsemőt szülő édesanyák egy új kutatás szerint rendellenes szívműködéstől szenvedhetnek, és hosszú távú szívpanaszok kockázatának lehetnek kitéve.

A hagyományos nyári gyümölcs fogyasztása a Warwick Egyetem kutatói szerint újabb egészségügyi előnnyel is járhat.

Az utóbbi évek egyértelmű javulása ellenére, a szív- és érrendszeri betegségek a halálozási statisztikák adatai szerint továbbra is vezető halálokként szerepelnek. A szívkoszorúér megbetegedései világszerte problémát jelentenek és megelőzésük napjaink egészségügyi tevékenységének egyik legnagyobb kihívása.

Ha egy nő megterhelő munkát végez, miközben kreatív sem lehet és lényeges döntéseket sem hozhat, a stressz hatására akár szívrohamot is kaphat - derült ki a Brigham and Women's Kórház tanulmányából.

Mogyoró, mandula és aszalt sárgabarack: érdemes sokat fogyasztanunk ezekből az ételekből, a legújabb kutatások szerint ugyanis E-vitamin tartalmuk csökkenti a májrák kialakulásának a kockázatát.

Az emberek többsége tudja, hogy a szívbetegség továbbra is az egyik vezető haláloknak számít a világszerte. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy a koleszterinnek vannak cinkostársai is a szívrohamot kiváltó plakklerakódás kialakításában: az immunrendszer által létrehozott gyulladásos sejtek.

Kardiológiai szempontból még azoknak is megéri a koleszterinszint csökkentő sztatinok szedése, akiknél magas a cukorbetegség kialakulásának a kockázata.

Az étcsokoládé napi fogyasztása kismértékben csökkenti a vérnyomást, a kakaóban ugyanis flavanol található, amelynek a szervezet nitrogén-oxid termelésében van szerepe – derült ki egy új kutatásból.

Az orvosok mindig új módszereket keresnek, melynek segítségével megjósolhatják a szívinfarktuson átesetteknél várható kockázatot. A Wake Forest Baptista Orvosközpont munkatársai a közepes kockázati csoportba sorolt betegek esetén egy tesztet hatékonyabbnak találtak mint a többit: a győztes a koszorúerek kalciumtartalmára irányuló eljárás.

A Semmelweis Egyetem munkatársainak közreműködésével készült ikerkutatás rávilágít, hogy az öröklött és a környezeti jellemzők milyen mértékben befolyásolják a kardiometabolikus kockázati tényezők alakulását.

A Japánt sújtó földrengés és cunami nemcsak annak a 15 861 embernek az életét követelte, akit a katasztrófa után holtan megtaláltak, hanem azokénak is, akik a következő hetekben szív- és érrendszeri rohamok következtében haltak meg.

Nem minden étkezési zsiradék egyforma. Némelyik betegségeket okozhat, a növényi eredetűek és a halakban találhatók viszont egészségesek. Miért reagál a szervezet eltérően rájuk?

Egyes háztartási cikkek és eszközök növelhetik a szívbetegségek és a perifériás artériás betegség kialakulásának esélyeit – derült ki egy új kutatásból.

A megerőltető, stresszes munka károsan hathat a szívünk egészségére – derült ki egy új tanulmányból.

Nők esetében a kutatók összefüggést mutattak ki a nyugtalan láb szindróma és a későbbi szívbetegség között, ez az új eredmény azonban ellentmond a korábbi kutatásoknak. Egy francia szakértő szerint túl korai lenne készpénznek venni a kapcsolatot.

A szemben lévő erek vizsgálata sok fontos információt ad a szív- és az érrendszer állapotáról. 

Nő a szívbetegség eredetű korai halálozás kockázata a szélsőséges hideg és meleg időszakokban – derült ki egy ausztrál kutatásból.

Az elhízott gyerekeknél akár 40 százalékkal is megnövekedhet a szívbetegség kialakulásának kockázata, olyan egészségügyi tényezők hatására, mint a magas vérnyomás, koleszterin-, illetve vércukorszint, továbbá a megvastagodott szívizom – derült ki egy friss kutatásból.

Íme, egy jó kifogás a lustálkodásra: azok a tinik, akik nem alszanak eleget, később nagyobb valószínűséggel számíthatnak valamilyen szívproblémára - állítják kanadai kutatók.

Ismétlődő eszméletvesztést válthat ki, ha valaki egyszerre túl sok gyógyszert vesz be – derült ki a legújabb kutatásokból.

Annak ellenére, hogy férfiak milliói szedik, a multivitaminok a legújabb kutatás szerint nem segítenek a szívbetegség, a szívroham és a stroke megelőzésében.

Azok a túlsúlyos vagy elhízott emberek, akiknek sikerül lefogyniuk alacsony szénhidrát-és zsírtartalmú étrend segítségével, jelentősen enyhíthetnek a szervezetükben zajló gyulladásos folyamatokon, így megmenekülhetnek a szívbetegségektől - derült ki egy új kutatásból.

A legalább egy vetélésen átesett nők hajlamosabbak az érelmeszesedésre, ami olyan problémák kialakulásához vezethet, mint a szívroham és az agyvérzés.

A Lahori Egyetem munkatársai kapcsolatot találtak a szájüreg egészségügyi állapota és a szívet ellátó koszorúerek betegségei között.

Az ájulás egyáltalán nem jó móka. Az eszmélet rövid, hirtelen elvesztése általában alapos orvosi kivizsgálást von maga után, de sajnos az orvosok gyakran nem tudják meghatározni, pontosan mi okozta az első ájulást.

Az egészségtelen életmód jelentősen hátráltathatja Amerika - és feltehetőleg más országok - szívbetegségek ellen vívott küzdelmét.

Sokat stresszel? Ha igen, sokkal nagyobb az esélye a korai halálra. A legújabb kutatás eredményei ugyais azt mutatják, hogy azokra, akik szoronganak és stresszelnek, a szívroham 27 százalékkal magasabb kockázata leselkedik. 

Idős emberekben hajelemzéssel kimutatható, hogy az illető a szívbetegség és a stroke kockázatát növelő stresszhormonok megnövekedett szintjével rendelkezik-e.