Azoknál az ösztrogénhiányos, a menopauzán már átesett nőknél, akiknek méheltávolítása is volt, merevebbek az artériák, mint azoknál, akiknek még megvan a méhük – derült ki a Colorado Egyetem Orvosi Karának kutatásából. A szakemberek szerint ez az új megfigyelés segíthet magyarázatot találni arra, miért olyan magas a szív- és érrendszeri megbetegedések száma a nők körében.
„A méheltávolítás következtében feszesebbé válhatnak az artériák, ami viszont növeli a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát” – fejtette ki a tanulmányt jegyző Kerrie Moreau. Az előbbiek ismeretében azoknak a nőknek, akik ezen a műtéten estek át – ami Amerikában nagyjából évi 600 000 nőt jelent -, az átlagnál jobban oda kell figyelniük szív- és érrendszerük állapotára.
Moreau és munkatársai 103 olyan menopauza utáni nőt kísértek figyelemmel, akik nem kaptak hormonpótlást, és kórtörténetükben nem szerepelt semmilyen kardiovaszkuláris megbetegedés, sem semmilyen erre utaló kockázati tényező, például magas vérnyomás, cukorbetegség vagy magas koleszterinszint. A vizsgált személyek egy részének eltávolították a méhét, egy másik részének a méhével együtt petefészkeit is, a harmadik csoport tagjainak pedig méhük és petefészkük is megvolt. A szakemberek azt vetették össze, milyen mértékben tér el az első két, illetve a harmadik csoport tagjainak esetében a fő nyaki ütőér merevsége, és arra a felismerésre jutottak, hogy előbbieknél jóval feszesebbek voltak ezek az artériák.
Szívmegnagyobbodást eredményezhet
„Az artériát úgy kell elképzelni, mint egy léggömböt, melynek fokozatosan tágulnia kell, hiszen a szív folyamatosan pumpálja bele a vért. Ha az artéria túl merev és nem tágul megfelelő módon, akkor a szív úgy érzi, hogy nagyobb erővel kell pumpálnia a vért, ami megemelkedett vérnyomást vagy szívnagyobbodást is eredményezhet” - fűzte hozzá Moreau.
Hogy valójában miért okozza az artériák feszessé válását a méh eltávolítása, arra még nem találtak magyarázatot a szakemberek, vélhetőleg a hormonális változások és a megnövekedett ösztrogénszint állnak a háttérben, ám a pontos okok kiderítéséhez még további vizsgálatok szükségesek. A tanulmány a Menopause: The Journal of the North American Menopause Society című lapban jelent meg.
(Medipress)
Címkék: Következményei, Menopauza, Hormonok, Artéria, Méheltávolítás
Tweet
Ha hozzá kíván szólni a témához, először be kell jelentkeznie!